
Tóth Ildikó
Szeretettel köszöntelek! Tóth Ildikó vagyok: nő, feleség és öt gyermek édesanyja. Védőnő alapvégzettséggel rendelkezem, amit a Szegedi Tudományegyetemen szereztem 2008-ban. A dúlasággal a saját gyerekeim kapcsán találkoztam, majd magával ragadott és hivatásommá lett. Általa segítek a szülésre való készülésben, hangolódásban, és kísérem is a vajúdás folyamatát.
Ezen kívül lakberendezési tanácsadással, relaxációs gyakorlatvezetéssel (nem csak várandósok részére) és nemezelt dekorációs termékek készítésével is foglalkozom.
Ezekről bővebben a www.zsmozaik.hu oldalon olvashatsz.

Farkas Mónika
Isten hozzott a Lépések az anyaság felé honlapján. Farkas Mónika vagyok, nagycsaládos, ikres anyuka, pedagógus, dúla, kismamamasszőr. Keress minket bátran, ha személyes felkészülést, kisérést szeretnél várandósságot, vajúdásod idején. A dúlasag számomra a biztonságot, biztos pontot jelenti, mely minden kismamának jár. Rendelkezésre állni minden pillanatban, felelni a feltett kérdésre akár éjszaka is. Megbeszélni az apróságnak tűnő, de igen is fontos dolgokat. Támaszt, jelenlétet, megnyugvást nyújtani.
